Olvasom lufisgyula blogtárs írását a családról, akiken közel 300 ezret követel az ELMŰ. Hogy jogos-e vagy jogtalan a követelés, azt nem tudom megállapítani, lehetséges, hogy átalányt fizettek, de jött a tél, nem volt mivel fűteni és beállítottak néhány hősugárzót - csak így tudom elképzelni, hogy ilyen tetemes különbözet hozzon össze egy négytagú család egy év alatt. Az nem lehetséges, hogy nem fizettek villanyszámlát egy éven keresztül, mert akkor már jóval korábban kikapcsolták volna a villanyt. A szolgáltatók egyre inkább résen vannak, ráadásul eddig három hónapig lehetett késlekedni a befizetéssel, most már csak kettővel. Vagy tán már annyival se.
Valami akció lehet most az ELMŰ-nél. Ma felhívott egy nő, és közölte, hogy van egy havi elmaradásom. Mondtam, tudok róla, de úgy tudom, egy havi elmaradás még nem főbenjáró bűn, majd fizetek, ha jön a nyugdíj. Ekkor jött a meglepetés: öt nap haladékot tud adni, többet nem, ugyanis nem a legutóbbi számlával tartozom (azt befizettem), hanem az előzővel, és annak lejárt a határideje.
Ez sajnos igaz, a tavszamla.hu oldalon regisztráltam, ott kapom havonta az értesítést, annak értelmében átutalom a pénzt, majd kipipálom, hogy befizettem. Nem a csoportos beszedést választottam, talán ez volt a hiba. A legutóbbi számlán szereplő összeg némiképp magasabb volt, mint a szokásos, ami az áremelkedéssel magyarázható, én marha módon merő igyekezetből nem az előző, alacsonyabb összeget fizettem be, hanem az utóbbit, ami magasabb. Az álmomban se rémlett volna fel, hogy nekik nem az számít, hogy havonta beérkezzen egy összeg (amely ez esetben magasabb, mint a fizetendő számla, így mindenképpen fedezi az előző havi tartozást), hanem hogy mindig a régebbi legyen kifizetve.
Annyira megdöbbentem ettől az öt napos türelmi időtől, hogy gyorsan elköszöntem, meg se kérdeztem, mi történik, ha nem fizetek öt napon belül? Ráadásul nem is egyszerű a befizetés, csekkem ugyanis nincs, csak átutalni tudok, de a folyószámlámon nincs egy fillér se. Legalább egy csekket küldhetnének - eddig azért más volt a rend, küldtek értesítőt a tartozásról, de ilyen ultimátumot még nem kaptam.
Holnap megpróbálom felhívni őket és tisztázni ezt az egész hülye helyzetet, emellett elgondolkodom, érdemes-e nekem ezt az egész hülye távszámla-rendszert használni, talán hasznosabb lenne, ha visszatérnénk a régi, levelezős módszerhez.



Hozzászólások
Eddig 24 komment érkezett (
)
1.
harunalrasid HCJD
2012. 02. 22. 21:28
hát, ez elég blőd. a számlák kiegyenlítése rulírozó, tehát mindig az utolsó számlán szereplő egyenleg - ami lehet akár túlfizetés is - kiegyenlítése számít, és a számvitel szabályai szerint, amennyiben nem lehet forint-fillérre egyetlen tétellel sem szemben állítani a befizetést, az egyenleg összegét kell módosítani.
így tehát az elmű ügyintézője vagy blöffölt, vagy nem ismeri a számvitel szabályait. a nyitott tétel kiegyenlítése egyenlő az egyenleg maradványával, a számla kibocsájtásától függetlenül.
nyugodtan reklamáld meg, de személyesen, az hatékonyabb.
nekem is volt több elcsúszásom, más szolgáltatóknál, de a legközelebbi számlán simán feltüntették a különbözetet, mint hátralékot.
az elmű SAP-vel dolgozik, és ez a program olyan merev, mint egy ágydeszka.
2.
pettra
2012. 02. 22. 21:40
rasid, eddig ilyennel nem találkoztam, pedig előfordult velem régebben, hogy felfelé kerekített összeget utaltam át, mondván, valahol nyilván számlálódik, és majd a végén jóváírják nekem. úgy is volt, persze ez még abban az időben történt, amikor csekket kaptam, de nem csekken adtam fel, hanem utaltam, és olyankor a következő számlában jóváírták. személyesen biztosan nem megyek utána, valami 26-os körzetből hívtak, a fene tudja, hol lehet...
3.
purim
2012. 02. 23. 6:51
Egyre nyilvánvalóbb, hogy szinte minden szolgáltató a legkülönfélébb trükkökkel próbálja megsarcolni a lakosságot, csakhogy nőjön a bevétel.
4.
pettra
2012. 02. 23. 7:28
purim, nemrég hallottam egy családról, akiknek minden előzetes értesítés nélkül kikapcsolták a villanyát, annak ellenére, hogy védett fogyasztók, ami pedig állítólag ezt lehetetlenné tenné. azt nem tudom, hogy a visszakapcsolásért kellett-e fizetniük, de ha nem, akkor sincs minden rendben, mert a megtiszteltetés annyi kellemetlenséget, utánajárást, sőt, kárt okozott nekik, amit nem is lehet pénzben kifejezni.
5.
purim
2012. 02. 23. 8:10
Sajnos gyakorlatiassá válik az "emberarcú szocializmus"
6.
Fannyvár
2012. 02. 23. 9:22
Pettra
az biztos, hogy több odafigyeléssel muszáj kezelni a fogyasztási számláink kiegyenlítését, mert a nagyságos technika nem emberként mér. Az ember pedig tévedhet, vagy egyéb okok állhatnak fenn, ami miatt zavarba kerül egy-egy számla kiegyenlítésénél.
Mondhatnám viccesen : "a nemzetközi helyzet fokozódik"....de nemigen van az embernek már kedve evvel (sem) viccelni :(
Ismerős mesélt egy hasonló szituációt. Nem használták a villanyt - hónapokról van szó - a rész-számlákat a cég küldözte a címre, ahol nem is tartózkodtak, ebből az év végére - az éves elszámolás után - kellemetlen helyzetek alakultak ki....utánajárás, szerződés módosítás....méreg...és minden egyéb ..szóval, előrelátás kell, meg még mi is?
Ja...belátás...merthogy a szolgáltató felelőssége ugyanakkora mint volt anno. Őt védik a jogászok, oszt jó napot !
:((
7.
pettra
2012. 02. 23. 9:45
na, sikerült felhívnom őket, ezúttal egy normális nővel beszéltem, aki egyből megértette, mi a gond, meg is nyugtatott, hogy a kikapcsolás előtt kapok egy kikapcsolási értesítőt, ami tértivevénnyel jön, és azt követően jön maga a kikapcsolás, szóval az öt nap nem egészen öt nap, azt viszont megerősítette, hogy a rendszer az összeget figyeli, és mivel a befizetett összeg magasabb, a későbbi számlára könyvelte el. megint okosabb lettem:)
8.
Nyifu1
2012. 02. 23. 11:25
..., most beszéltem az Unokabátyámmal telefonon, .... Már a múltkor is mórtyogott valamit, s én mondottam neki, hogy piszkosul rá fogsz baszni ... !
- No most elsírta, hogy:!
Tegnap kapott egy levelet a Vizesektől, hogy 80eFt. Kőrnyezetterhelési díjhátralékot azonnal fizessen be! - de Ő majd jól bemegyésmajd asztaltborít, satöbbi .... Istenbarma ...
- mert a faluban öt éve bevezették a csatornát, - Ő nem íta alá, de többségileg és adó formájában egyszercsak leverték rajta! Erre Ő azért sem kötött rá, merthogy nem is lakik ott életviteszerűen, a Városban dekkol egy Kúrvánál ... , s neki nem kell csatorna!
...., meghogy a ...Kukutyini Cigányok mennyi KŐRNYEZETTERHELÉSI díjat fizetnek, amikor budijuk sincsen, hanem szarnak össze-vissza, ahol éppen rájuk jön ...?! A Vöröskereszt csinált nekik 28 budit nekik ...
A másik faluban meg napokig NINCS áram, mert a Cigánysoron csak rádobják a madzagot az útcai vezetékre, azaz LOPJÁK az áramot, erre a transzformátor lekapcsol, az áramszolgáltató meg baszik visszakapcsolni, mert addig sem lopják az áramot a Cigánysoron.
..., tenap a rádióban majdnem sírva mondja az áramszólgáltató szóvivője, hogy tehetetlenek, mert már évek óta NEM ÁLLNAK SZERZŐDÉSES VISZONYBAN az delikvensekkel, mert régen LESZERELTÉK A MÉRŐÓRÁT!
- még a TETTENÉRÉS esetében IS csak ismeretlen tettes ellen tehetnek feljelentést a rendőrségen, akik majd egyszer nyomozni is fognak ... , de az elfogyasztott, vagyis AZ ELLOPOTT villamosenergia árát SOHA NEM FOGJÁK tudni BEHAJTANI!
..., a szolgáltató cégek mindegyikének TÍZMILLIÁRDOS kintlevőségei vannak, az árbevételük 5% IS meghaladóan, ami már a nyereségességet, sőt néhol már a működést is veszélyezteti!
Országosan és az Össz Szolgáltatót figyelembe véve 100-200Milliárdra becsülik a kintlévőségeket ....
Te most RÁPACSÁLTÁL, - mert téged még "tökön lehet ragadni", s le lehet rajtad verni a hátralékot .... , Ki fogod NYÖGNI! ..., mint ahogy mindannyian, akik hasonló életszinvonalon vergődünk ....
S ennek Órbán Viktor ÉS GyÚrcsány Ferenc az oka!!!
:))
..., vagy valami ilyesmi ....
9.
hunne1
2012. 02. 23. 12:45
Vajon mitörtenne ha kifizetnek az elmaradott szamlakat ? vagy kerdezem ugy miert nem lettek a szamlak kifizetve.
10.
zili
2012. 02. 23. 12:48
Lufisgyulánál leirtam a saját ügyemet, és a gyors megoldást. Javaslom olvassátok el, szükségtek lehet rá!
11.
pettra
2012. 02. 23. 12:55
funyi, rettentően sajnálom szegény szolgáltatókat, és nem is vitatom, hogy amit elfogyasztok, azt ki kell fizetni, de lehetnének kicsit emberségesebbek is, nem kéne egyből ráhozni az emberre az infarktust...
12.
pettra
2012. 02. 23. 13:00
hunne 1 - mi történne? nagy nyereséggel dolgoznának, jobb lenne a szolgáltatóknál dolgozni, azt nem mondom, hogy vezetőnek lenni is jobb lenne, mert egy szint fölött a plusz juttatásoknak semmi közük a cég nyereségességéhez. a számlák meg azért nincsenek kifizetve, mert linkek vagyunk, nem érdemeljük meg, hogy hitelbe szolgáltassanak nekünk. éppen tegnap nyilatkozott valamelyik település polgármestere annak kapcsán, hogy szégyenlistát csinálnak azokról, akiknek adótartozásuk van, na és úgy fogalmazott, hogy "vannak, akiknek nehézséget okoz a fizetés!" - hát így állunk. szerinte (és még sokak szerint) akadnak nélkülöző emberek, erről az oldalról viszont úgy látszik, hogy másképp kéne már ezt mondani. valahogy úgy, hogy vannak, akiknek nem okoz nehézséget a fizetés...
13.
harunalrasid HCJD
2012. 02. 23. 13:18
26-os: a dunakanyari települések - pomáz, kisoroszi, szentendre - a pilisiek - vörösvár, szt.lászló -
a teljesség igénye nélkül.
állítom, hogy a fő probléma a számlázó programban van: csak azonos összegű terhelést állít szembe azonos összegű befizetéssel, és nem az egyenleg csökkenésére figyel. alapvető hiba, de mondom, a SAP így dolgozik - pedig több száz milliót fizettek ki érte.
az ügyfeles nem tud mit csinálni, ő listából dolgozik, a mit a program okád eléje.
14.
harunalrasid HCJD
2012. 02. 23. 13:22
az a település polgi meg jobb, ha gondolkozik, mert perceken belül több személyiségi jogi pert fog a nyakába kapni, mint amit elbír!
ugyanis - és, most kapaszkodjatok meg, ez az új nemzeti ombudsmani iroda állásfoglalása - még a település honlapján se teheti nyilvánossá, max. az önkormányzat hirdető tábláján, A4-es papíron, üveg alatt!
15.
pettra
2012. 02. 23. 13:30
persze, de az ügyfélszolgálatos lehetne kicsit emberségesebb, mondjuk olyan, mint a mai volt, aki érdekes módon egyből meg tudott nyugtatni...
16.
pettra
2012. 02. 23. 13:32
rasid, nem is egy településről van szó, ha jól emlékszem, összesen öt ilyen van, az egyik talán miskolc, szóval még csak nem is bivalybasznád, ahol esetleg olyan tudatlan a polgármester, hogy most hall először a személyiségi jogokról.
17.
pettra
2012. 02. 23. 13:36
rákerestem a hírre, most csak kiragadok belőle: "Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármester közleményében ugyanakkor emlékezteti Péterfalvi Attilát arra a tavaly elfogadott törvénymódosításra, amely értelmében a helyi adóhatóságokra – a nyilvánosságra hozatal terén – hasonló szabályozás vonatkozik, mint az állami adóhatóságra. Az adózás rendjéről szóló törvény pedig kimondja, hogy az állami adóhatóság honlapján teszi közzé az adósok nevét."
na szóval figyelni kell a törvénymódosításokra, lehet, hogy már az első éjszaka joga is megilleti azt, akit megillet...
18.
Nyifu1
2012. 02. 23. 13:56
11. pettra
2012. 02. 23. 12:55
..., a NAPI SZÁZ DEVIÁNS és BUZI között te vagy az "elfogadható selejt", mint a hadgyakorlaton a 3 ezlelék esete ....
:)))
S bármennyire is fúrcsa, de EZ A RENDTELENSÉG mindenkinek JÓ!
..., csak most éppen neked nem teccik!
..., megengedték a Múltinaciónális szólgáltatóknak a szabadgarázdálkodást, a Cigányoknak meg megengedték a Kicsilopást megélhetési alapon, s most mindezért TÉGED SZÍVATNAK!
..., ennyi! ....
a lovak közé lett dobva a gyeplő, hogy hagyszaladjanak .... !!
19.
zili
2012. 02. 23. 14:15
18.-ra
T.Nyifu!
Feleslegesen fogalmazol karcosan, de sajnos igazad van. Jellemző, hogy GyF. évértékelőjében az egyik legnagyobb kifogás, hogy Orbán "rendet" akar. És ez a baloldal tragédiája. Mert ez a kitétel azt jelzi, hogy a DK a lumpenizálódott társadalmi csoportoktra kiván támaszkodni. REND nélkül a modern társadalom nem működhet. Ha a sikeres országokat (NSZK, Svajc, Ausztria, stb. megnézed, ott rendvan)
15.-re
T.pettra
Az ELMÜ-vel az a probléma, hogy bűn rossza a szervezeti-iformációs rendszere, az egyes érintett szervezetek (Pl. adósságbehajtó-Vevőszolgálat-számlázás) között nulla a kapcsolat, számlázó rendszerük teljesen el van szakadva a valóságtól (négykarakterrel dolgoznak, közben az órák tekintélyes része ötszámjegyü). Ugyanakkor a Vevőszolgálat emberséges, igy a balek pettrát megnyugtatják, közbena delikvens nem tudja, hogy a "halálmalom" őröl tovább.Ugyanis a behajtó részleg nem tudja, hogy az Ügyfélszolgálatos megnyugtatta pettrát. Majd jön a következő levél, még keményebb stilusban.
20.
pettra
2012. 02. 23. 14:23
zili, persze, jön a levél, de nem öt napon belül, öt nap arra se elég, hogy felakassza magát az ember, nem is tudom, hol élnek ezek az ötnapos türelmi idejükkel, amikor aki valamiféle rendszeres jövedelemből él, azt általában havonta egyszer kapja meg, így hiába ijesztgetik a népet, akinek nincs pénze, annak nincs, jobban járnak, ha engedik az ügyfelet levegőt venni legalább. az tényleg vicces lenne, ha öt nap (már csak négy?) múlva jönne nekem két villanyos ember, hogy elvágják a drótot, de ebben a zűrzavarban az is megeshet. csekély vigasz, hogy utólag talán tudnám bizonyítani, mit mondott nekem az ügyfélszolgálat, mert a gép bemondta, hogy rögzítik a beszélgetést.
21.
zili
2012. 02. 23. 15:26
20.-ra T.pettra!
Az ég szerelmére! Te ilyen naiv vagy, vagy csak játszod magad? A rögzités szart sem ér! Igazad van? Na és? Akkor is kikapcsolnak. HA igazad van: otthon egy oldalban fogalmazz meg egy beadványt, adatokkal óraállásokkal, tényekkel, úgy mellékesen követeld a fogyasztásmérő plombaellenőrzések jegyzőkönyveit (azon mindig rajta van az óraállás). Ha tényleg tartozol, tudd, hogy a tartozást csak 5 évre visszamenőleg követelhetik. Mikor ez megvan menj be az Ügyfélszolgálathoz (legjobb a Váci ut.) kérd el a Panaszkönyvet, másold be a mondókádat (ne hagyd, hogy lebeszéljenek), egy példányt tépj ki a Panaszkönyvből, menj haza, és várj!
Amugy a legtöbb hiba a 4-számjegyű óra, ötszámjegyű óra kezeléséből van. Lehet, hogy a többmilliós tartozás tényleg igaz, az ELMŰ hibájából, de ha ez pl. 15 év alatt halmozódott fel, csak az utolsó öt évet kell kifizetned. Ezért fontosak a plombaellenőrzési jkv.-k, mert azon a dátum is és az óraállás isr ajta van. Igy megtudhatod, hogy 5 éve ténylegesen hogy álltál.
Ilyen ügyekre adnak kametmentes részletfizetést, olyan futramidővel, ami nem megterhelő.
22.
zili
2012. 02. 23. 15:27
Bocs pettra már keverem a két témát! A21-es lufisgyulára vonatkozik.
23.
Nyifu1
2012. 02. 23. 20:19
19. zili
2012. 02. 23. 14:15
.., az idióta PC dumával nem megyünk semmire, azzal csak a szart kenegetjük, s az mégis csak szar marad! .., akár baloldali, akár jobboldali ...
24.
tiger
2012. 02. 25. 17:00
Ne éljék már át, de feleljenek bűneikért
„Azonnal javítsd ki”- és már tépte is ki a vonalas iskolai füzetből apám a lapot.
Ugyanis ez volt a szokása, és ilyenkor a teljes lapot kellet pótolnom írásgyakorlás örve alatt. Most azonban durca helyett megrémültem, mert apám és ugyanitt a konyhában ténykedő anyám szemeiben valami ősi, majdhogynem állati rémület látszott, amit még sose tapasztaltam.
Egyike korai emlékeimnek ez a jelenet. Amiben az igazi borzasztó az volt, hogy nem értettem.
Ártatlan, alig hétéves, naiv valóm nem értette, mi ez a rémület, amit csupán egy mondat váltott ki,: „Nemzetiségem magyar , anyanyelvem német”. Hiszen őszintén csak azt írtam, amit tapasztaltam rövid alig hétéves eddig eltelt életemből.
„Nemzetiségem magyar, anyanyelvem magyar”, volt a leírandó. Így már megfelelt a kitelepítést megúszott apámnak.
Szeretett anyai nagyszüleim, akik a szülőházamtól néhány háznyira szemben laktak, és ahol szabadidő nagyobb részében lógtam a hatalmas gyümölcsösben, a szobakonyhás finom birsalmaillatú tisztaszobában és a konyhából nyíló spájzban ahol, a sötétség mellett jellegzetes volt még márciusban is a rafiaszálakon lógó Otelló szőlők száradó fürtjeinek illata. Azok azután teljes értékű szőlőszemekké váltak nagyanyám sápadt szőlős rétesében, némi tejben való áztatás után.
Ezen a vidéken nem szőlőnek ejtették, hanem Weipi-nek abban az archaikus bajor-délnémet nyelvjárásban, ami kétszázötven év távlatában még felderenget a közel kétszáz évig háborítatlan nyelvi szigetben itt a Budai hegység körül ölelte medencében.
Nagyszüleim egymás közt, az intim szférában gyerekeikkel, szomszédjaikkal ezen a nyelven érintkeztek, a külvilággal a Lehel téri piac városi nagyságáival (akik valószínűleg ugyanolyan földönfutók voltak mint nagyapám)azon jellegzetes éneklő hangsúlyú magyarral, amiről még ma én is elkerülhetetlenül megismerhető vagyok származásomat illetően, és ami tagadhatatlanná tesz, hogy egy csepp magyar vér sem csorog ereimben. Ezt a hagyományt én törtem meg, mert gyerekeim már fele részt jönnek innen másik fele bizony egészségem magyar, Somogy-beli eredetű.
Az elmondottaknak egy lényege van, az ötvenes évek félelemmel vegyest beégett félelme az alig fél évtizede népünkre, - a Délnémet vidékről különböző okokból idetántorgott magyarországi németekre- égetett pecsét a kollektív bűnösség érzése, amit az akkor diadaltáncának csúcsán őrjöngő bosszúálló kommunista diktatúra képviselői – a kollaboránsok - nyomtak.
Hosszú lenne az a lista, amit családunk megtapasztalt kisebb nagyobb rajta elkövetett bűnökből származó megaláztatások sora, pedig az életünket igazándiból nem fenyegette semmi.
Milyen lehetett azok fájdalma, akik börtönben, bitófán végezték megaláztatásuk sanyarú szenvedéssel telt eredményeként.
Mindezért a kommunista kollaboránsok felelnek, és én erre emlékezem ma a kommunizmus emléknapján.
Kit milyen szinten lehet emlékeztetni a közel ötven év alatt dúlásuk alatt elkövetett bűneire, az másra hagyom. Én csak itt ezeknek a kommunista kollaboránsoknak a Juraszik-parkjában a NOLblogon megismert dinoszauruszait szeretném emlékeztetni a felelősségükre.
Szeretném, ha egyenként ismernének magukra és rossz lelkiismeretük figyelmeztetné őket: átélni nem kell hasonló bűnöket, - mert az emlékezők nem bosszúállók -, de felelniük kell lelkiismeretük ítélőszéke előtt.
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.